jaj.

..és most. mély lélegzet, összeszorítom a szemem, a fogaim és elkezdem a jövő hetet.

csak öt nap.

ezt ki kell bírni, bármi is van.

még ha koncert, verseny, vizsga, hatmillió egyéb minden van..

mondjuk, hogy ez lesz az év legnehezebb hete (legalábbis az egyik legnehezebb, MINDENKÉPPEN) és csak túl kell lenni rajta csak megcsinálni és kész.

le kell merülni, mint egy medencébe, visszafojtott lélegzettel, és kibírni lent x időt. aztán fel lehet jönni és szuszogni.

vannak dolgok, amiket végig kell csinálni.

mély levegő. mély levegő.

aztán jön a péntek délután, és.. vége. és akkorát mulatunk hétvégén, hogy csuhaj.

Budapest bár - Munka után, estefelé

félsz.

érdekes dolog félni.

ilyen helyzetekre van egy trükk: mikor félsz valamitől, mikor azt mondod magadnak, h állj, ezt ne tedd, mert félelmetes, no akkor nem szabad hallgatnod magadra. a rohadt félelmed dumál helyetted. és uh, de rossz tanácsokat ad.

ilyenkor magad megerőszakolva kell továbbcsinálni, mint mikor futsz, futsz, aztán eléred a pontot, mikor már nem bírsz tovább futni és akkor egyszerüen csak azon kapod magad, h elérted a tűréshatárodat, tul is léptél rajta, a lábad viszont még mindig csak fut tovább.

..és akkor az ember, mikor túllépett magán, a félelmén, és megtette, amit nem mert, akkor, a francba is, akkor mindig rájön, hogy nem is volt mitől félni. vagy nem is volt olyan nagy dolog. 

és akkor jön ez a francos "no ugye h nem haltál bele?"

ez a rohadt  NO UGYE.

ez lyan mint a rohadt vérvételek. mindig rettegek tőlük, tudom, hogy rosszul leszek mindig, aztán bemegyek, túlesem rajta, majd kitisztul a fejem, és örülök, h túléltem, és nem is volt akkora dolog.. de mikor egy hónap mulva ujra megyek, már megint rettegek, mintha nem is emlékeznék az előzőre. arra, hogy azt is túléltem.

.. a francba is. ez így megy sajnos.

muse - hysteria