whatever.
de ehelyett már csak mindegy.
gyönyörü esős napok voltak ezek.
remélem, még egy darabig, egy kicsit azok lesznek.
felmentem fogassal kora este a svábhegyre. esett az eső és senki sem volt ott.
szürkés és éles volt minden, meg vizes. aztán amint kapaszkodott felfelé a szekér, megláttam a várost fentről meg az eget, amin a vastag fekete felhőscsík alatt látszott a piros naplemente. hát, az csodás volt. aztán fent a svábhegyen hallgattam egy kis varázslatos ír zenét. a zenészek is olyan elvarázsoltnak tűntek.
eszembejutott a beszélgetésem pár napja júlia kisasszonnyal:
j. - az egyedüllétnél nincs tisztább.
b. - termékeny. ha más nem.
:)
lassú és nyugodt.
derűsen fogunk beszélgetni, én magammal viszem a lávalámpámat. addigra veszek még többet is, olyan színűt is, mint ebben a klipben itt. zenélgetni fogunk, én pedig egy ugyanilyen betorzított hangú gitáron játszom majd. égni fog egy nagy lámpa, kellemes fénye lesz, világos és erős.
tudom, hogy ez a jelenet nagyon nem én vagyok, de hirtelen megszületett bennem ettől a zenétől még régen, és azota, ha meghallom, mindig itt látom magam előtt. és mosolygom tőle. :)
[ most olvasom a hozzászólásokat a videóhoz youtube-on. kettőt hadd másoljak be. ugy mosolyogtam rajtuk/velük. :)
1.This boys have changed my life!
2.This song can change anybodys life. ]
behaviour.
az a szörnyüséges “közmegegyezés” jut erről eszembe, amiről az antik művészeteknél tanultunk.
mikor adott volt, hogy mit hogyan kell ábrázolni. (hát miez?)
.. bár az akkor kimondott dolog volt.
ma meg már nem jo kimondani/vagy iesmi..
széles mosolyok, meg minden. még akkor is, ha már nevetséges és szinte halljuk a másik szörnyü gondolatait.
ha hirtelen kívánhatnék most (az a bizonyos jótündéres..), olyan belső szemet kívánnék, amivel megtalálom a valódi és igaz dolgokat.
a kamu, a púder nem köt le igazán és teljesen.
tulajdon.
/köszönöm anitának./
“amit birtokolsz, az birtokba vesz.”
robert burns: ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szivemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!
Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!”
tóth árpád - kincs.
Emléked már oly ódonan aranylik…
S ha este véle búsan bíbelődöm
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn s tünődőn…
Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak:
De egy se jő már s nem röpítnek hozzád…
S egy este majd, még úgy mered setéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem:
Tört bútorok az olcsó s vak szobákban,
Lelankad lelkem karja bánatában
S a kincs kisiklik ájult ujja közzül
S sötét lomok közt lassan messzegördül…
fonyód.
a hazaut jolesett. elkezdtem gitározni és énekelni és aztán ők velem énekeltek. éshát.. ezt látni szívmelengető volt. :)
jo érzés sok olyan ember között lenni, akik meg tudnak nevettetni. éljenek a diákévek. :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése